Szeretném megosztani Veletek azt az örömhírt, hogy az idei Digital Divas blogger versenyen elnyertem az
Év Vloggere 2015 címet.
Ez a hihetetlen megtiszteltetés megerősít abban, hogy tovább menjek ezen az úton. Viszont azt is pontosan tudom, hogy ezt nem csak magamnak és a csapatomnak köszönhetem, hanem elsősorban Nektek, akik követitek videóimat, véleményeztek, lájkoltok, inspiráltok. Nagyon hálás vagyok ezért, hiszen Ti teszitek lehetővé, hogy azzal foglalkozzam amit szeretek, sőt egyenesen rajongok már a videózásért (de psszt, ezt ne mondjátok el senkinek ;)). Most, hogy már több, mint 70 videót készítettem youtube csatornámra, és hetente 2 alkalommal mindig új videóval tudok jelentkezni, nagyon örülök ennek a szakmai elismerésnek. Ha visszagondolok arra, hogy mennyire izgultam az első videóm készítésénél, és aztán a közzétételénél, hihetetlen, hogy pontosan egy évvel később megkaptam ezt a díjat. A zsűri soraiban többek közt ott volt a Cosmopolitan főszerkesztője, Sabján Johanna, valamint Bíró Pál, aki a youtube magyarországi managere, az ő elismerésük külön öröm számomra, és Nektek meg természetesen megígérhetem, hogy ezután is igyekszem, egyre jobb és minőségibb videós tartalmakat készíteni csatornámra.
Tartsatok velem az úton, mindig várom építő kritikátokat, és a tetszés nyilvánításotokat is, ne hagyjatok vélemény és kommentek nélkül, az az igazi hajtóerőm.
Instagram oldalamon már megmutattam a szépséges díjat, csatlakozzatok hozzám, ha még nem tettétek meg eddig, csorbaanita felhasználónév alatt találtok meg.
Köszönöm, hogy bátorítotok és higgyétek el, érzem azt a hihetetlen mennyiségű kreatív energiát, aminek hullámait elindítom, és nálatok tengerré dagad.
A rendezvényről és a további nyertesekről itt tudhattok meg többet.
Köszönöm szépséges díjnyertes LG G4 okostelefon nyereményt az LG Magyarországnak.
A rendezvény kiemelt támogatója az Avon.
Külön köszönet az Inspirációk Lakberendezéshez csapatának, illetve videós csatornám támogatóinak: