Ahogy lapozgattam a kalendáriumomat, hogy kiválasszam a 2017-es kedvenc témáimat, pillanataimat, nem volt könnyű dolgom szerencsére. Nagyon eseménydús év volt, amit imádok.
Sok elhatározással, tervvel indult az év, amiből sokat sikerült is megvalósítani, talán ezek a kedvenc eseményeim is egyben. Szeretek nagyon álmodni, és utána sok energiával megvalósítani azt.
Nem időrendi sorrendben haladva a következő "pillantok" lettek a befutók:
-Elkészült a csorbaanita.hu weboldal.Tavasszal megszületett az elhatározás, hogy szeretnék egy szép weboldalt, ahol kreatív termékeket is árulhatunk, és őszre lettünk kész vele, hosszas tervezgetés után. Szerintem már jól megmutatja, milyenek is vagyunk, milyen a csapatunk, persze még van az oldalon tennivaló, de ez a folyamatos innováció miatt nem is lesz soha másképp. :) Ha van kedvetek, írjátok meg nekem, mi az, amit még rátennétek a weboldalra!
-Az egyik legszuperebb élmény volt az idei évből számomra, a 3. csatorna szülinaphoz kapcsolódó iskolalátogatások. Jelentkezett 27 iskola arra, hogy egy közönségtalálkozót tartsak náluk, ez 27 jófej iskolaigazgatót jelent, akiket hagyatk pillanatok alatt meggyőzni arróől, hogy ez jó ötlet. :) A találkozás a gyerekekkel, akiknek rengeteg kreatív videóm szól, fantasztikus volt, hamarosan lesz is videós élménybeszámoló róla youtube csatornámon.
-Idén megszületett az INSPIBOX. Ez a kreatív, 24 részes alkotókészlet még csak a kezdet. Szeretnék sok olyan igényes és hasznos kreatív alkotáshoz inspirációt adó terméket, amivel mindenki házába visszük az alkotás örömét. Ha szeretnél értesülni róla, hagyd meg itt az emailcímed, iratkozz fel inspirációs levelemre.
-A felújítalak projekt, az idei büszkeségünk. Nagyon szeretem/szerettem, hogy a kezeink között vált ez a régi, lelakott panellakás egy modern otthonná. Szeretem, hogy ennyi hasznos tanácsot elmondhattam, és sikerült a leggyakoribb problémákról beszélnem, amik egy felújítás során előfordulhatnak, ezzel remélem sok ember fejfájását előztem meg :) Ha van kérdésetek, még mindig várjuk a kerdes@felujitalak.hu emailcímre, januárban láthatjátok majd a befejező részeket.
-A Karácsonyi Napló is világra jött 2017-ben. Az Inspirációs Napló pedig elfogyott. Mindkettő egy játékos Napló, amit ki kell tölteni, szóval nem ott lesz kész, hogy megrajzoltam, majd kijött a nyomdából, hanem Neked is részt kell venned az írásában. Az előbbi az évedet örökíti meg, és tervezgeti a következő esztendőt, az utóbbi azokat az érzéseidet, a gondolataidat rögzíti, amik akkor vannak, amikor kitöltöd.
-Gasztro csatornámon sokkal több tartalom született idén, és nem állunk meg, így lesz ez jövőre is. A konyha örömmel alkotós oldalát szeretném megmutatni, olyan recepteket hozok, amik könnyűek, gyorsak, és kreatívak. Iratkozzatok fel, mert 2018-ban már havonta 4 videót tervezünk.
Sok- sok videó készült a kreatív csatornámra szám szerint 158 db. A gasztró csatornámra pedig 42. Idén elindult 1 perces inspirációk csatornám is, ahol minden témában villáminspirációkat találsz.
A gigantikus Anyáknapi videó, A Vissza a suliba videók, A halloween-i videóés a Karácsonyi ajándékötletes videó voltak idén a klasszikus kedvenceim.
A tematikus videósorozatok közül a szórakoztatás nyert egyértelműen, vagyis az Idióta Facebook ötletek sorozat, és a Slime készítéses videók vitték el a pálmát.