Gondolkoztál már azon, miért párásodik az ablakod?
A pára télen nagyon gyakori, és sajnos elég sok problémával járhat.
Először is, ott a penészedés, ami egyrészt nagyon ronda, de ez még csak a kisebbik baj, ugyanis komoly egészségügyi problémákhoz vezethet. Arról nem is beszélve, hogy a fűtési költségek is az egekbe szökhetnek, nem ritka az akár 20 százalékos növekedés sem!
Mi okozhatja a párásodást?
A jelenség létrejötténél a meleg, páradús levegő érintkezik egy hideg felületettel, jelen esetben ablakainkkal. Ez sokszor előfordul a régi, rosszul szigetelő nyílászáróknál, de sajnos az új épületeknél sem ritka.
Több oka is lehet a problémának.
Ha az ablaktábla külső részén látod, megnyugodhatsz, ez a kiváló hőszigetelés jele, hiszen a külső felület lehűl, a belső pedig nem melegíti fel. Ez a pára meg is szűnik a tavasz beköszöntével.
Ha a külső és a belső ablaktábla között jelenik meg a pára, akkor megsérült az üveg, vagy a két tábla között túl nagy a rés. Ilyenkor mindenképpen érdemes egy szakember segítségét kérni.
Ha az ablakkeret belső felületén, például a keret csatlakozásainál tapasztaljátok a párásodást, az több dolgot is jelenthet.
Könnyen lehet például, hogy nem megfelelő a szellőztetés, vagy az ablak beépítési hiba vagy deformálódás miatt nem jól csatlakozik a falazathoz.
Ilyenkor forduljatok szakértőhöz, mert a nedvesség megfagyhat az ablakkeret belsejében, és tönkreteheti a tömítéseket.
A leggyakoribb eset a belső ablaktábla párásodása, ilyenkor túl hideg a belső üveg, a lakásban pedig magas a páratartalom. Ez korszerű, szabványnak megfelelő ablakoknál nem fordulhat elő, ha mégis, akkor valószínűleg nem szellőztetünk megfelelően.
Az ideális páratartalom a lakásban 40 százalék. Alatta túl száraz a levegő, ha pedig magasabb, könnyebben elszaparodnak a baktériumok, az atkák és a penész.
Fontos ezért, hogy megfelelően szellőztess! Télen is muszáj, nem elég bukóra állítani az ablakokat, kapcsold le a fűtést, és tárd ki néhány percre az összes ablakot.
A sötétítőket is mindig húzd el, mert az ablakok gyakran nem tudnak tőlük megfelelően szellőzni, a nedves helyiségekben pedig zárd be az ajtót.
Ha ez nem elég, az ablakkerethez lehet kapni szellőzőcsappantyút, ami segíti a folyamatos légcserét.
Ha pedig megérett a nyílászárók cseréje, olyan ablakot válasszatok, ami megfelelően szigeteli a hőt, és az üveg mélyebben ül az ablakszárnyban. Ilyen például az InouticPrestigevagy Eforte rendszere, ahol 25 mm az üvegezési mélység.
Ha több pénzt szeretnétek szánni a felújításra, érdemes háromrétegű üvegezésben gondolkozni.
Az is fontos, hogy mindig szakember végezze a beszerelést.
Ha tetszett cikkem, csatlakozz Facebook oldalamhoz további inspirációkért!